Szeretnéd tudni, hogy kikből áll a Profit-Adó 2006 Könyvelőiroda? (interjú blog)

Böröcz Zoltán

Az előző bejegyzésünkben még a veszprémi költözésünk előtt álltunk, de május 21-e óta az új veszprémi irodánkban (8200 Veszprém, Ady Endre u. 5. (3. emelet)) várunk minden kedves új és meglévő Ügyfelünket szeretettel!

Arra gondoltunk, hogy az évzárások és a költözés után elmondjuk Nektek egy interjúban, hogy kik is vagyunk, honnan indultunk és válaszolunk 1-2 munkánkat érintő kérdésre is. Mindezt azért tesszük, mert az egész irodánk működésében nagy szerepet játszik a kommunikáció és a laza és nyitott kapcsolatokra törekvő szemlélet. Úgy gondoljuk, hogy ha már mi ismerünk Benneteket, jó, ha Ti is jobban megismertek bennünket! 😊

Nemrég költöztetek, mit szólnak az Ügyfelek és Munkatársak?

Takács Zoli: „Szerencsére mindenkinek nagyon tetszik az új iroda, ami Veszprém belvárosában található, könnyen megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel is. A munkatársainknak több helyük lett, kényelmesebben tudnak dolgozni, jobban elférnek a dossziék is és sikerült kialakítanunk egy külön tárgyalót, ahol sokkal nyugodtabb körülmények között tudunk az Ügyfeleinkkel találkozni és stratégiai kérdéseket megbeszélni.”

Böröcz Zoli: „Az, hogy most Veszprém belvárosában működünk, mindjárt a legelején megmutatta előnyét Litérhez képest, mert szükségünk lett egy új munkatársra, akit 2 nap alatt sikerült megtalálni 19 jelentkezőből. 😃

Korábban Litéren az én házamban működött az iroda, ami nem volt a legjobb megoldás senkinek, sok kompromisszummal járt nekem is és mindenki másnak is. Oda munkatársakat találni egy esetenként több hónapos feladat volt. Ráadásul Veszprémben jobban megy a munka is, jó, hogy nem ugyanott élek, ahol dolgozom. 😊”

A kezdetek

Böröcz Zoli: „2006-ban indult az iroda, akkor még mellékállásként, egyéni vállalkozásként a főállásom mellett egyedül. Ez egyfajta kényszerhelyzet volt, mert hirtelen úgy alakult a helyzetem egy családi tragédia miatt, hogy testvérből – 12 édestestvérem van – családfenntartóvá válva kellett biztosítanom a családom működését.

Érdekes időszak volt, amikor hazaérve a főállásból délután 5-re jöhettek a könyvelési ügyfelek, ami aztán így az estébe nyúlt, majd másnap reggel indult megint a főállás. 16 óra munka 12 évig. De nem bánom, mert ez lett a mai vitalitásom alapja! 😃

Egyébként az iroda számomra egészen 2019. december 31-ig végig mellékállásként működött a Schiedel Kéménygyárban betöltött pénzügyi vezetői pozícióm mellett. Itt ismertem meg Takács Zolit, mert kerestünk egy kollégát 6 órában a Schiedelbe. Zolit fel is vettük, és láttam, hogy nagy munkabírású, helyén van az esze is, gondolkodik, emiatt gyorsan megtaláltuk a közös hangot.”

Takács Zoli: „Igen és aztán úgy alakult, hogy elkezdett egyre több ügyfelünk lenni az akkor még mindig egyéni vállalkozásként működő könyvelőirodában. Emiatt én felmondtam a Schiedelnél, hogy csak a könyvelőirodára tudjak 100%-ban koncentrálni. Ezt a döntésemet azóta sem bántam meg. 😉”

Böröcz Zoli: „2020-ban alapítottuk meg közösen az akkor 70 ügyféllel rendelkező Profit-Adó 2006 Kft-t. Akkor még csak Takács Zoli és én dolgoztunk itt. Jelenleg már 170 ügyféllel és velünk együtt 6 munkatárssal működő cég vagyunk, nemrég nyertük meg a FEIND Pincészetet, ami miatt lehet, hogy nemsokára 7-en leszünk.

2020-ban persze még csak a jelenlegi ügyfeleink töredéke volt meg, de a marketing tevékenységünknek köszönhetően egyre többen találnak meg minket. És akivel leülünk tárgyalni és sikerül megtalálni a közös hangot, többnyire minket választ.

Különösen hálásak vagyunk azoknak az ügyfeleknek, akik a legelejétől fogva velünk tartanak, és nem mentek el máshova amiatt, mert csak esténként tudtunk velük találkozni a főállásunk mellett. Ha ők nem tartanak ki mellettünk, most nem ülnénk itt. Szép idők voltak a kezdetek, de annak azért nagyon örülünk, ahol most tartunk. 🙏”

Mi lehet a folyamatos növekedés mögötti titok?

Böröcz Zoli: „Nagyon sokat növekedtünk a Covid alatt, mert akkor még kicsik voltunk és számunkra a marketing volt az egyetlen jó esély arra, hogy sokan megismerjenek minket. Szerencsére a versenytársaink éppen az ellenkezőjét tették, emiatt tudtunk ebben az időszakban sokat növekedni.

Másik oldalról mi nagyon barátságos légkörben dolgozunk, tegeződünk az ügyfeleinkkel, kiszámíthatóak és szakmailag felkészültek vagyunk. Próbálunk többet nyújtani, mint amit elvárnak tőlünk az ügyfeleink, pályázati lehetőségekről tájékoztatjuk őket, ötletelünk, tanácsot adunk vagy például, ha látunk egy lehetséges adómegtakarítást az ügyfelünk számára, akkor felvesszük a telefont és tájékoztatjuk az ügyfelet még akkor is, ha emiatt 30 perccel tovább tart a munkaidőnk. Szerintünk ezt a szakmát úgy érdemes csinálni, mintha mindig a saját cégünknek könyvelnénk.”

Takács Zoli: „Úgy lehetne mondani, hogy lelkiismeretesen végezzük a munkánkat a lehető legnagyobb szakértelemmel.”

Mit gondoltok a jelenlegi piacról?

Takács Zoli: „Vegyes felvágott a piac. Könyvelői oldalon vannak egyéni cégek, ahol ha kidől az egyetlen szakember, akkor bedől a könyvelés, aztán vannak a professzionális könyvelőcégek is, akik pedig a digitalizálásban térnek el nagyon. Vannak, akik már csak online könyvelnek, és vannak olyanok is, akik viszont csak a régi iskola alapján hajlandóak dolgozni, ami meg már egyáltalán nem hatékony.

Mi valahol a kettő között igyekszünk lenni az ügyfelekkel való kapcsolattartásban és a digitalizációban. Fontos azért, hogy időről időre találkozzunk az ügyfeleinkkel, de az is, hogy el tudják digitalizálva küldeni a számláikat, amelyek feldolgozásában pedig a specializált programok segítenek nekünk. Ettől vagyunk nagyon hatékonyak. Programok nélkül a jelenlegi ügyfélállományt kb. 10-en tudnánk csak ellétni a jelenlegi 6 helyett.

Ügyfél oldalról pedig úgy látjuk, hogy sok vállalkozás indokolatlanul hosszú ideig kitart a könyvelője mellett, még akkor is, ha veszít miatta, azaz megbírságolják. Reméljük, hogy idővel elég jó alternatívát tudunk nyújtani minden olyan cég számára, akik most még nincsenek megfelelő kezekben.”

Hogyan látjátok magatokat 5 év múlva?

Takács Zoli: „Nagyon nem egyszerű a jóslás a mai világban. Alkalmazkodunk a változó világhoz, dolgozunk szorgalmasan, megbecsülve az ügyfeleinket. De nem lehetünk abban biztosak, hogy ugyanezt a fejlődést meg tudjuk majd tartani a következő időszakban is, de meglátjuk, rajtunk nem fog múlni.”

Böröcz Zoli: „Mi annak idején arra sem gondoltunk, hogy többen leszünk, mint ketten, aztán nézd meg mi lett belőle. Dolgozunk tovább, ahhoz értünk a legjobban. 😊”

Akár ezzel a témával kapcsolatban, akár más témákkal kapcsolatban szeretettel várunk irodánkban konzultációra, hívj vagy írj nekünk a lenti űrlap segítségével!

Megosztási lehetőségek:

Figyelem! A bejegyzés a megírása pillanatában érvényes törvények és adószabályok alapján a legnagyobb gondossággal készült. Kérünk vedd figyelembe, hogy az adott szabályok változhatnak. Kérdezz meg minket vagy könyvelődet a bejegyzés aktualitásával kapcsolatosan!

Vélemények
Kövess minket
Iratkozz fel, hogy képben legyél

Kérj tőlünk ajánlatot!

Ha valamelyik szolgáltatással kapcsolatban kérdés merült fel benned, vagy egy ötlettel fordulnál hozzánk, akkor keress nyugodtan az oldalon található elérhetőségek egyikén!

Ajánlatkéréshez kérlek, hogy töltsd ki az űrlapot, vagy küldd el ezeket az adatokat emailben.

Amennyiben szimpatikusak vagyunk neked és szeretnél velünk közösen dolgozni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Mi már nagyon várjuk a közös munkát! 🙂

Ajánlatkérés

hogy mindig
képben legyél

Iratkozz fel, hogy ne maradj le semmiről

❗️ Elköltöztünk ❗️

Örömmel értesítünk, hogy elköltöztünk Veszprém belvárosába, az Ady Endre u. 5-ben a 3.emeletre!

Link

Várunk Benneteket szeretettel Veszprémben!