Mi lesz veled, KATA?
Minden, amit a KATA adózás változásairól tudnod kell.

Böröcz Zoltán

A mai nap (2022.07.12.) folyamán a parlament elfogadta a KATA (kisadózó vállalkozók tételes adója) változásáról szóló törvényt. Ez teljesen új helyzetet teremt ebben a nagyságrendileg 400 ezres körben. A 2013-ban bevezetett KATA nagyságrendileg 450 ezer mikrovállalkozást vonzott be ebbe a kedvező adózási formába, ezzel is hozzájárulva a gazdaság fehéredéséhez.

A KATA jelentősége az volt a bevezetésekor, hogy egy olcsó és egyszerű lehetőséget kínáljon mindazok számára, akik relatíve kis költségekkel dolgozva keresik meg a jövedelmüket. Például ha valaki a főállása mellett ezt a vállalkozási formát választotta egy másik tevékenység végzésére, neki a mostanáig érvényes szabályok szerint a maximális 12 millió forintos éves bevételig mindössze 300 ezer forintot, aki főállásban tevékenykedett, neki pedig 600 ezer forintot kellett fizetnie éves szinten. Ez egy olcsó adózási forma volt, ami sokakat arra ösztönzött, hogy az eddig eltitkolt bevételeiket legalizálják.

Emiatt robbanásszerűen lett népszerű, és akik sokan korábban a feketegazdaságban működtek, hajlandóak és képessé váltak arra, hogy a fehérgazdaság részévé váljanak. Mindezt egy egyszerű módon, úgy, hogy a legtöbb esetben még könyvelőre sem volt szükség.

Mi változott lényegében?

  • A most elfogadott törvény szerint csak az maradhat KATA-s vállalkozó, aki kizárólag magánszemélyeknek és őstermelőknek értékesít terméket, valamint nyújt szolgáltatást. Azaz 2022. szeptembertől nem lehet senkinek KATA formában cégeknek vagy egyéb nem magánszemélyeknek (például egyéni vállalkozóknak) számlát kibocsátania.
  • Kivéve a taxisok, őket kivették a szigorításból.
  • Szintén fontos változás, hogy a BT-k (betéti társaságok) KATA-s adózási lehetősége is megszűnik.
  • Csak főállású egyéni vállalkozó lehet mostantól KATA-s, vagyis aki eddig „mellékállásban” KATA-zott havi 25 ezer forintos közteher mellett, annak valamilyen más adózási formát kell választania.

Kik kerülnek ki a KATA hatálya alól szeptembertől?

  • Elsősorban azok, akik nem magánszemélyeknek szeretnének kizárólag szolgáltatni szeptembertől, ez várhatóan a legnagyobb része a KATA-soknak;
  • a 25 év alatti tanulmányaikat szüneteltető és dolgozó diákok;
  • a szellemi szabadfoglalkozásúak, kreatív szakemberek, szabadúszók, mint például zenészek, színészek, tervezők, filmesek, grafikusok, újságírók, korrektorok, szerkesztők, fordítók, nyelvtanárok, PR-esek, rendezvényszervezők, fotósok, különféle projektmunkákon dolgozók, egyetemi óraadók, és persze a pszichológusok, terapeuták, állatorvosok, orvosok és még lehetne sorolni;
  • a mellékállásban dolgozók;
  • akik a Bt-jükkel (betéti társaság) választották a KATA-s adózást;
  • a számla- és nyugtaadás elmulasztásáért, feketemunkás foglalkoztatásáért, illetve igazolatlan eredetű áru forgalmazásáért megbírságolt vagy jövedéki bírsággal sújtott KATA-s vállalkozások.

Van pozitívum a KATA változtatásban?

Igen, a sokak szerint jelenleg is nagyon alacsony havi 50 ezer forintos adó nem változik, marad. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez egy nagyon alacsony beszámítható jövedelmet vesz figyelembe a nyugdíj szempontjából, 108 ezer forintot, ami ugyanúgy marad.

A magasabb járulékösszegre való külön befizetés megszűnik, azaz a havi 75 ezer forintos befizetéshez kötött emelt járulékalapú kategóriát már nem lehet igénybe venni a továbbiakban. (mondjuk ez nem pozitívum)

Pozitívum talán, hogy évi 18 millió forint bevételig lehet majd KATA-sként adózni szeptembertől, de 12 millió Ft felett az ÁFA-mentesség megszűnik, azaz 27%-kal növekedni fognak az áraid, ha nem szeretnél kevesebbet keresni. Emiatt ez egy nagyon kérdőjelesen pozitív pont.

Eltörölték a személyenként 3 millió Ft-os értékhatárt is, ami fölött eddig a plusz bevétel 40%-át különadóként meg kellett fizetni. Ez jó hír, bár ugyancsak egy-két szakmát leszámítva ez nem lesz annyira életszerű.

Összességében a pozitívumokról elmondható, hogy vannak is meg nincsenek is. Kiki döntse el, hogy mit gondol ezekről.

Mi lesz azokkal szeptembertől, akik kikerülnek a KATA alól?

Akik kikerülnek szeptembertől a KATA hatálya alól és szeretnék folytatni a jövedelemtermelő tevékenységüket, egy másik adózási formát kell majd válasszanak.

Lesznek, akik az átalányadózást választják majd, ami egy jó lehetőségnek tűnik, bár a költségeik emelkedni fognak.

Egy 40 százalékos költséghányadot lehet majd alkalmazni a legtöbb tevékenység esetében (ez az a bevételt csökkentő költségelem, amelyet az adószámítás során nem kell számlával igazolni).

Így nagyságrendileg az árbevételre jutó összesített adóteher 20 és 27 százalék között lesz majd. Alacsonyabb havi számlaösszegek esetében az adóteher még ennél kedvezőbb is lehet (10–20 százalék), extrém esetben (például havi 150 ezer forintos számla esetén) például csak az iparűzési adót kell majd megfizetni.

Az átalányadózással két dolog várhatóan jön majd mindenkinek: könyvelő és céges bankszámla (nem kötelezi a törvény az alanyokat, de sokan fognak nyitni várhatóan), és sajnos ezek a tételek tovább fogják növelni a költségeket.

Várható következmények

Ennek a módosításnak a következményei 3 oldalúak lesznek:

  • lesznek, akik részben a megemelkedett költségeiket át tudják terhelni a vevőikre, azaz áremelkedéshez vezet itt az intézkedés, inflációnövelő hatású;
  • lesznek, akik vélhetően visszamennek a feketegazdaságba;
  • lesznek, akik pedig kevesebbet fognak keresni ugyanazzal a munkával, aminek közvetlen következménye, hogy kevesebbet is fognak fogyasztani.

Mi mit gondolunk a változtatásról?

A legtöbb elemzővel egyetértve hozzá kellett nyúlni a KATA terheihez, de véleményünk szerint inkább a havi költségeket kellett volna előre láthatóan, szépen, fokozatosan emelni.

Amivel nem értünk egyet, hogy sokkszerűen, gyakorlatilag felkészülési időt nem hagyva azonnal vezetnek be egy 2013 óta jól működő rendszert, ez véleményünk szerint nem hat jól a gazdaság további fehéredése céljából.

Mi mit javaslunk?

Minden jelenlegi és jövőbeni partnerünknek azt javasoljuk, hogy gondoljuk át közösen a lehetőségeiket, hogy a lehető legkedvezőbb folytatás mellett tudjanak az információk birtokában dönteni.

„Class aptent taciti sociosqu ad litora per conubia nostra, per inceptos himenaeos .Aenean non turpis vitae ligula tristique sagitt isras varius erat pulvinar eros pretium”

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Vivamus quis arcu est. Quisque posuere est arcu, id hendrerit orci pulvinar id. Cras egestas metus sit amet felis accumsan, vitae placerat libero sodales. Morbi efficitur maximus massa et aliquam. Quisque vel viverra augue.

Nullam scelerisque erat nisl, eu aliquet quam porttitor et. Aliquam molestie sem augue, non egestas nunc sagittis in. Suspendisse vehicula turpis eget leo sollicitudin, dapibus commodo massa facilisis.

Ut ac tortor eget nibh condimentum congue. In facilisis porttitor iaculis. Etiam vestibulum, nisl nec molestie egestas, velit lorem venenatis tellus, pellentesque blandit nulla sapien accumsan velit. Vivamus purus nunc, dictum nec elit viverra, semper iaculis risus.

Megosztási lehetőségek:

Figyelem! A bejegyzés a megírása pillanatában érvényes törvények és adószabályok alapján a legnagyobb gondossággal készült. Kérünk vedd figyelembe, hogy az adott szabályok változhatnak. Kérdezz meg minket vagy könyvelődet a bejegyzés aktualitásával kapcsolatosan!

Vélemények
Kövess minket
Iratkozz fel, hogy képben legyél

Kérj tőlünk ajánlatot!

Ha valamelyik szolgáltatással kapcsolatban kérdés merült fel benned, vagy egy ötlettel fordulnál hozzánk, akkor keress nyugodtan az oldalon található elérhetőségek egyikén!

Ajánlatkéréshez kérlek, hogy töltsd ki az űrlapot, vagy küldd el ezeket az adatokat emailben.

Amennyiben szimpatikusak vagyunk neked és szeretnél velünk közösen dolgozni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Mi már nagyon várjuk a közös munkát! 🙂

Ajánlatkérés

hogy mindig
képben legyél

Iratkozz fel, hogy ne maradj le semmiről