15 évesek lettünk, ha könyvelőt váltanál, most érdemes!

Böröcz Zoltán

Eljutottunk idáig is… Pontosan 15 évvel ezelőtt nyitottuk meg könyvelőirodánkat abban a reményben, hogy sok mikro-, kis- és középvállalkozásnak tudunk segíteni, hogy eredményesebbé váljanak és növekedni tudjanak a sok adó- és jogszabály közepette.

Jelenleg 90 vállalkozást támogatunk munkánkkal, de ami a számoknál is fontosabb, hogy nagyon jó hangulatban tudunk az ügyfeleinkkel együttműködni, sőt a legtöbb esetben már-már baráti viszonyban vagyunk. Na ezt nem gondoltuk volna 15 évvel ezelőtt, viszont nagyon örülünk ennek a nem várt eredménynek.

De a 15 év pusztán annyit jelent, hogy éppen, hogy csak elkezdtük, megalapoztuk a növekedést, hiszen most már egyre több ügyfelet tudunk kiszolgálni növekvő számú csapatunkkal.

Kedvezmény új ügyfeleknek

Éppen ezért az év hátra lévő időszakában az újonnan hozzánk szerződő legalább éves 20 millió Ft forgalmat teljesítő ügyfelek számára egy 15%-os (első 6 hónapban) kedvezményt biztosítunk.

De hát ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mivel jár a könyvelőváltás. Megéri? Nem jár sok extra munkával, esetleg veszteséggel? Kinek érdemes, kinek nem? A blog hátra lévő részében ezekre a kérdésekre válaszolunk meg.

Mikor érdemes váltani?

Nézzük meg először, hogy érdemes-e váltanod vagy sem! Amennyiben a könyvelőd megfelel az alábbi paramétereknek, akkor nyugodtan maradj nála szerintünk:

  • Szakmailag rendben van, azaz érzed rajta, hogy a szakmaisága maximális és törekszik is ezt megtartani
  • Emberileg jól kijöttök: azért nem mindegy, hogy jól kijössz-e azzal, aki a céged pénzügyit kezeli vagy sem
  • Időben tájékoztat: ha a könyvelőd valamiről nem szól időben, az neked sajnos nagyon sok pénzedbe kerülhet. Ha egyszer előfordul, hogy késik valamivel vagy nem szól időben, az talán bárkivel megeshet, de ha már kétszer vagy többször, akkor az bizony nem jó jel.
  • Partnerként működik együtt: bátran kérdezhetjük, igénybe vehetjük a tanácsait, nem érezzük, hogy sürgetve lennénk.
  • Elérhető: 1 napon belül visszahív vagy üzenetet küld, ha keresed
  • Képvisel a hatóságok előtt: természetesen külön díj ellenében, de felvállalja, hogy képviseli a cégedet a különféle hatóságok előtt
  • Felelősséget vállal a munkájáért: szerződésbe kell foglalni, hogy milyen mértékben, de kell, hogy vállalja az esetleges hibáiért a szakmai és az anyagi felelősséget
  • Professzionális szoftvereket használ: fontos, mert különben nehezen tudja vállalni a törvénybe is foglalt adatbiztonságot, valamint a folytonosságot
  • Naprakész: tudja, érti azt, hogy az ügyfelei érdekében folyamatosan kell tájékozódnia és fejlesztenie önmagát

Ha a fenti tulajdonságokkal rendelkezik a könyvelőd, akkor valószínűleg az árral van a problémád, ami lehet reális, hiszen vannak irreálisan drága könyvelőcégek is. Itt persze felmerül, hogy mennyit is kellene egy könyvelőnek fizetned.

Találkozhatsz olcsó, de silány minőségű könyvelőkkel és olyanokkal is, akik reális áron tudnak professzionális munkát nyújtani. Mi is ide soroljuk magunkat, de ez a te érdeked is, hiszen, ha túl olcsón dolgozunk, akkor előbb-utóbb be kell zárnunk az irodánkat vagy pedig rosszabb minőségben kell dolgoznunk. Egyik sem közös érdek. Viszont nálunk a megfelelő ár magas színvonalat is jelent, azaz megtérül a befektetésed, hiszen nem kell lépten nyomon extra adókat és bírságokat fizetned.

Ha váltanod kell…

A fenti felsorolás nem minden eleme jellemzi a könyvelődet? Na akkor érdemes váltani. Nincs annál szörnyűbb, amikor a könyvelő miatt esik el a cég támogatásoktól vagy a NAV kiemelt látókörébe kerül.

Mikorra időzítsd a váltást?

Az időzítés nagyon fontos, hogy az új könyvelő se tudjon az előzőre mutogatni és a felelősségi viszonyok egyértelműek legyenek. Erre legjobb az üzleti év vége, ami Magyarországon egybe esik a naptári év végével. Rendszerint ebben a periódusban kerülnek lezárásra a könyvek, az egyes felelősségi körök egyértelműen meghatározhatók, ezért a vállalkozók közül sokan döntenek az év végi csere mellett, de természetesen nem mindig ilyen ideálisak a viszonyok, és végül is bármikor lehet könyvelőt váltani.

A csere alapfeltétele már egy kialakult kapcsolat az új könyvelővel, azaz az év végi váltás esetén szerződést már érdemes novemberben megkötni, amit megelőznek ismerkedő beszélgetések (akár online is), szóval ezzel a folyamattal már most el kell kezdeni foglalkozni.

váltással kapcsolatos szándékaid jelezd időben a jelenlegi könyvelőd felé. Nemcsak a korrektség szellemében, hanem az ügyintézés elősegítése végett is. Jobb esetben az általatok aláírt megbízási szerződés rendelkezik a felmondási időről is. Ettől függetlenül célszerű legalább egy hónappal a váltás tervezett időpontját megelőzően jelezni a szándékaid, hogy a másik félnek maradjon elég ideje a könyvelési anyagok átadásához.

Milyen feladataid lesznek a könyvelőváltással (lépésenként)?

  1. Új könyvelővel szerződés megkötése.
  2. Régi könyvelővel felmondás és az anyagok átadásának egyeztetése.
  3. könyvelési anyagok átadásamellett célszerű lesz egy rövidebb terjedelmű, írásbeli tájékoztatást kérned az esetleg még folyamatban lévő ügyekről. Amint megkapod ezeket az iratokat, küldd őket tovább az új könyvelőnek.
  4. Az új könyvelővel történő együttműködés kezdetén add meg az elektronikus felületekhez szükséges hozzáférést, a régi könyvelőd belépési adatait pedig a teljes átadás-átvétel után érdemes törölnöd.
  5. Mit kérj el a régi könyvelődtől (egyeztetve az új könyvelővel): NAV felé leadott bevallásokat, az ÁFA analitikát, a bérekkel kapcsolatos nyilvántartásokat, a főkönyvi kivonatot, a főkönyvi kartonokat, tárgyi eszköz nyilvántartást illetve a számviteli bizonylatokat. A biztonság kedvéért kérdezz rá az új könyvelődnél is, hogy neki milyen dokumentációkra lesz szüksége a zavartalan ügyintézéshez. Célszerű a folyamatot minél hamarabb elindítanod, így jó eséllyel minden szükséges információ időben rendelkezésre áll majd.

Amennyiben kérdéseid vannak vagy bizonytalan vagy a váltás miatt, nyugodtan keress meg minket, próbálunk segíteni az elhatározásban. Akciónkat pedig ne felejtsd el, neked csináltuk, várunk szeretettel!

„Class aptent taciti sociosqu ad litora per conubia nostra, per inceptos himenaeos .Aenean non turpis vitae ligula tristique sagitt isras varius erat pulvinar eros pretium”

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Vivamus quis arcu est. Quisque posuere est arcu, id hendrerit orci pulvinar id. Cras egestas metus sit amet felis accumsan, vitae placerat libero sodales. Morbi efficitur maximus massa et aliquam. Quisque vel viverra augue.

Nullam scelerisque erat nisl, eu aliquet quam porttitor et. Aliquam molestie sem augue, non egestas nunc sagittis in. Suspendisse vehicula turpis eget leo sollicitudin, dapibus commodo massa facilisis.

Ut ac tortor eget nibh condimentum congue. In facilisis porttitor iaculis. Etiam vestibulum, nisl nec molestie egestas, velit lorem venenatis tellus, pellentesque blandit nulla sapien accumsan velit. Vivamus purus nunc, dictum nec elit viverra, semper iaculis risus.

Megosztási lehetőségek:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Figyelem! A bejegyzés a megírása pillanatában érvényes törvények és adószabályok alapján a legnagyobb gondossággal készült. Kérünk vedd figyelembe, hogy az adott szabályok változhatnak. Kérdezz meg minket vagy könyvelődet a bejegyzés aktualitásával kapcsolatosan!

Vélemények
Kövess minket
Iratkozz fel, hogy képben legyél

hogy mindig
képben legyél

Iratkozz fel, hogy ne maradj le semmiről

❗️ Elköltöztünk ❗️

Örömmel értesítünk, hogy elköltöztünk Veszprém belvárosába, az Ady Endre u. 5-ben a 3.emeletre!

Link

Várunk Benneteket szeretettel Veszprémben!